Szerző:
Már régóta szerettem volna másokkal is megosztani az ágyamat éjszakánként, de lassan végre összejött minden. Az egyik szombat délelőtt éppen zuhanyozni készültem,mert az anyósomékhoz mentünk ebédre.
Javába mosdok amikor bejött a férjem a fürdőszobába és elkezd fényképezni. Éppen a fejem fölött volt a kezem amikor csinált egy képet,majd lehajolva amikor a melleim szépen csüngtek és leültetett a kád végébe az egyik lábamat felemelve a falra tetette velem míg a másikat a szétnyílt az amúgy is könnyen szétnyíló nagy pinám és csinált két képet az egyik teljesen látszom a másikat csak a pinámról.Aztán a gépre feltette a hosszú lencsét majd bedugta a nagy pinámba és ott is csinált egyet vakuval.Mikor megfordultam lehajoltatott és a seggemről is csinált képet,majd szétnyitatta velem a farpofákat
Mikor a kisszobába bementem,hogy felöltözzek,mert mindig azt szerette ha fürdés vagy zuhanyozás után amikor felöltöztem,hogy a kisszobába öltözzek ahol mindig el volt húzva a függöny,hogy a szomszéd házból is gyönyörködjenek az ott lakok. Persze ennek is meg volt az eredménye,hiszen lassan mindenki aki látott megfordult a lábam között.
Mikor bementem a bugyimat kicserélte az éjszakai béby-doll nylon bugyira és egy olyan melltartóra ami megmutatta a blúz alatt is a melleim bimbóit és a nagy barna sugarú kört.Persze a harminc centis miniszoknyát kellett felvennem aminek két oldalt hasíték van.
Levittük a gyereket beültettük a gyerekkocsiba és elindultunk a városba,mivel mi a vagy négy kilométerre laktunk a szülői háztól. Ahogy mentünk a gyerek lerúgta magáról a takarót és bár meleg volt behajoltam a kocsiba,hogy visszategyem,Igaz így amikor lehajoltam a miniszoknyám teljesen megmutatta az egész fenekemet,hiszen a bugyit is azért kellett vennem,hogy jobban felcsússzon a szoknyám.
Amikor fel akartam állni akkor vettem észre,hogy a férjem teljesen felhajtotta a szoknyámat és így merevül lehetett látni az egész alsó felemet amit meg is néztek az arra menő emberek.Ez nekem roppant kínos volt.
Lassan a szülei lakásához értünk ahol már az unokaöccse és a szülei családja is ott volt és mielőtt el kezdtünk volna ebédelni megszoptattam a leányzót. A férjem persze kivette a másik mellemet is hogy mindenki gyönyörködhessen benne és a keresztapja végig ott volt és nézte a gyereket közben ha nem látta senki megfogdosta és simogatta a melleimet.A keresztapja a férjemnek már sokszor volt nálam és már egyszer fürödtünk is együtt és kipróbáltam már a faszát is hiszen volt egy éjszaka amikor mást se csináltunk,mint basztunk mint a kutyák.
Amikor megkajáltunk és elmentünk haza közben találkoztunk az egyik barátjával aki már jöttek hozzánk ismerkedni. A barátjának a felesége egy huszonnégy éves csinos barna leányzó akinek 100 as a mellbősége, de olyan feszes,hogy csak na. A srácnak huszonnyolc centis hatalmasan vastag farka volt már nemegyszer megjáratta bennem amikor néha egyedül voltam,de legelőször a férjemmel együtt keféltek meg.Most azért jöttek,hogy a férjem is kipróbálja a barátja feleségét.
Mikor már majdnem haza értünk találkoztunk a barátja testvérével aki szintén egy csinos szőke leányzóval a feleségével volt és ők is szeretnének beszállni egy közös buliba.a srácnak is hasonló farokkal rendelkezett mint a testvére a leányzó egy huszonkét éves filigrán asszonyka 95 mellbőséggel,de ő sem hordott melltartót mert úgy álltak a mellei mint a cövek. Olyan miniszoknyát hordott mint én csak neki az egyik oldalon volt hasíték de az a derekáig ért. Persze bugyi sem volt alatta,mert sose szerette. Igaz,hogy a férje sem hordott a nadrágja alatt gatyát,mert ha néha sétálás közben rájött a feleségére a kefélési inger bárhol voltak is mindig odatartotta a pináját neki. Már öt éve házasok és most végre ráállt,hogy a sógorával és annak a barátjával dugjon egyet,mert a férje is meg akarta baszni a sógornőjét és a bátyja barátkának asszonyát.
Nem gondoltam volna reggel,hogy ilyen jó délutánom és éjszakám lesz. Mikor felmentünk m,ár a folyosón is kiszabadították a melleimet a blúzból és a melltartóból a férjem meg az asszonyok szoknyáit kezdte lehúzni és csak az egyik asszonyon volt bugyi. Igaz közben mások is jöttek,de ez egyáltalán nem zavart minket.
Szerencsére a kislányom aludt és így mi a nagyszobába pillanatok alatt meztelenek voltunk és mindenki mindenkit nyalt,szopott és kefélt. Ismerkedtünk egymással. Megbeszéltük,hogy három hét múlva elmegyünk egy négy napos kirándulásra fel a hegyekbe ahol tudunk egy olyan szobát kivenni ahol két francia ágy van és az elég lesz mind a hatunknak. Az idő alatt senkin nem lesz semmi ruha,inkább a másiknak a felesége vagy a férjeik. de ez már egy másik jó történet amit majd leírok rövidesen.